IMÁDSÁG 

Mint nagy turulmadár a Kárpátok felett,

Mely zúgó szárnyakkal mind fölfelé lebeg,

Csillagosan, büszkén, könnyesen szomorún,

Át a havas égbenyúló szirtkoszorún,

Úgy száll sóhajtásunk mennybéli lakodba,

Hogy áldón néztél a küzdő magyarokra.

És bár ellenünk jöttek számtalan hatalmak,

Dicső fegyverünknek adtál diadalmat… 

Mennybéli Istenünk, lelkünk hozzád szárnyal,

Ördögökkel küzdünk, ezer bajjal, árnnyal,

Dicséret, dicsőség, Atyánk téged illet,

Hogy a pusztulástól megmentettél minket.

Könyörgünk: szent kezed könnyünk is felírja,

Lengyel, rutén, szerb föld mind magyarok sírja.

S mi lesz, ha új vihar vad szele kavarog:

Megfogyatkoztak, hajh vitézlő magyarok… 

Atyánk! Áldd meg népünk, a vérét, a lelkét,

Nagyjainkat, akik, gondjukat viselték.

Áldd meg a királyunk, szálljon áldás rája,

Ragyogjon Szent István dicső koronája…

Vakok, bénák, sánták sok könnyét töröld le,

Adj napot, harmatot a jó magyar földre,

Gyümölcsnek illatot, esőt a szántásnak,

Árvának jó apát, özvegynek hű társat… 

Atyánk! Most megmértél s erősnek találtál,

Visztula partjain, Kárpátok falánál,

Tiroli hegyekben, s mindenütt hol baj volt,

Tűz, erő, diadal, mindig a magyar volt…

Nagyobb lettél hazám, dicsőségtől égve,

A második ezret most írtad az égre.

Idők fergetegi hymnust zengnek rája,

Égbetörő sas vagy, magyarok hazája! 

KISS MENYHÉRT